Téli madáretetés

 

Hazánk környezeti állapota ma még lehetővé teszi, hogy a ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet. Az etetés viszont nagy könnyebbséget és biztonságot jelent a környék madarainak . Nekünk pedig rengeteg megfigyelési élményt , különösen az itatással és a mesterséges odúkkal együtt, de csak akkor, ha az etetést folyamatosan, egész télen végezzük.

 

 
Mivel etessünk?
 
.A téli etetőkön alkalmazható madáreleségek három nagy csoportba sorolhatóak (olajos magvak, állati zsiradékok, alma és egyébb gyümölcsök), melyeket együtt érdemes alkalmazni és így biztosak lehetünk abban, hogy az ivóvízzel együtt az etetők minden madarának minden igényét ki tudjuk elégíteni. Ezekkel az összes szóba jöhető, potenciálisan mintegy 50 madárfajt vendégül láthatjuk az etetőkön.
 
Olajos magvak
 
A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete (ipari) napraforgó. A szotyiba érdemes apró szemű magvakat: kölest, muhart stb.  Ne keseredjünk el, ne reklamáljunk, inkább örüljünk, ha a vásárolt napraforgó törött, „szemetes”! Sok madár csőre ugyanis nem elég erős az egész napraforgó szemek feltörésére (pl. vörösbegy, ökörszem), e fajok csak a törött szemekből kihulló magtörmeléket, a napraforgóba keveredő gyom és egyéb apró magvakat tudják hasznosítani.
 
Állati zsíradékok
 
Az olajos magvakhoz hasonlóan fontos téli etetőanyag az állati zsiradék: a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú, illetve a cinkegolyó. Legalább ilyen jó, ha lágy sajtot is kiteszünk valamilyen vízszintes felületre, akár az etető sík tetejére, mert ezt is nagyon szeretik a madarak, különösen a vörösbegyek.

Gyümölcsök
 
Az olajos magvak és az állati zsiradék mellett gyümölccsel, elsősorban a legolcsóbb almával is etessünk. Ezeket lehetőleg szúrjuk fel bokrok és fák ágcsonkjaira, de néhány szemet a talajra is tehetünk, így a madarak hóeséskor és azt követően is hozzáférhetnek, míg a földre szórt élelem mindaddig elérhetetlen számukra, amíg el nem takarítjuk a havat. Az almát gyakorlatilag minden lágyevő, tehát rovarokat (is) fogyasztó madár kedveli, így nagy segítséget nyújthat a szokatlan módon áttelelő madaraknak, például a barátposzátának is.

 

Hogyan gondoskodjunk kinti vagy kijárós cicánkról télen!

Általánosságban a cicák is megnövesztik a bundájukat és enyhe zsírfelesleget is felhalmoznak magukra, hogy védjék magukat a hidegtől. Így nagy általánosságban nem lehet gond a tél átvészelésével. De a legtöbb cicatartónak nem a célja hogy a macskák csak túléljék a telet, hanem szépek és egészségesek maradjanak, de ezért az állattartóknak tenniük kell.
A kinti macska ólakat érdemes leszigetelni, mint kívül, mint belül. kintről legyen teljesen vízzáró és széltől védet, hogy kis kedvenceink saját test melegükkel be tudják melegíteni az óljukat. Fontos a belső szigetelés is melyet rongyokkal és szalma vagy forgács segítségével tudunk megoldani. Ezen anyagok felhasználásával meleg száraz helyet biztosíthatunk kedvenceinknek.
A téli etetésünkön is kicsit változtatni kel, mert kedvenceink több energiát használnak fel saját testük melegítésére, ezért érdemes 5-10%-kal több eledelt adni nekik, mint más időszakban. A tápok minőségében is érdemes jobbat választani, mint a megszokott, amelynek magasabb az energia szintje.
Érdemes gyakran ellenőrizni a vizes tálakat is hisz a cicák nem szeretik a jégkásás vizet, pedig ebben az időszakban is nagyon fontos a folyadék bevitel és mivel a cicák naponta csak keveset isznak, hamar belefagyhat a tálukba a víz.
Ha betartunk mindent az előírások szerint, akkor kedvenceink gond nélkül átvészelik a téli időszakot és erőteljes és szépek maradnak a kedves gazdák örömére.

Kutyatartás télen :

A hidegre való tekintettel kutyusainkat is felkel készíteni a téli zord időjárásra és oda kel rájuk figyelnünk. Ugyan kutyánk felkészül a téli fagyokra szőrzete dúsulásával és a zsírréteg felhalmozásával, de ez nem elegendő az egészséges élethez.
Könnyen segíthetjük kedvenceinket a kutyaólak bélelésével, mondjuk szalmával és vagy forgáccsal esetleg nem használt párnák és ruhaanyagokkal. Mindenképpen érdemes szigetelni az ólakat, hogy kedvenceinknek száraz és szélmentes helyet biztosítsunk. Emellett a kutyaház mérete is nagyon fontos hogy kedvenceink a test melegükkel fel tudják fűteni, de azért fel is tudjanak benne állni.
A kint élő kedvencek a kemény mínuszokban több energiát használnak fel, ezért figyelnünk kell arra, hogy nagyobb energiatartalmú tápot biztosítsunk számukra, hogy testhőmérsékletüket tartani tudják. Javasolt a naponta többszöri meleg étel biztosítása.
A nagy hidegben hamar befagyhat kedvenceink ivóvize, ezt érdemes a lehető leg gyakrabban ellenőrizni. Ajánlott naponta többször akár langyos vizel utántölteni ezzel is védve kedvencünket, de semmiképpen sem szabad forró vizet adni, mert az akár súlyos károsodásokat is okozhat.
Fontos figyelnünk kedvenceink talpára is, mert a téli sózások és a hideg nedves föld kikezdheti és felsértheti kedvenceink tappancsát, és ezekkel a sérülésekre nagyon oda kel figyelni, mert súlyos elfertőződéseket okozhatnak, és nagy fájdalommal járnak kedvenceinknek.